Tájékoztatás a tartalmakról Nyomtatás

 

Kedves Látogató!

 

Az egyesületi üléseken hozott határozatokat a Szabályzataink, határozatok, jegyzőkönyvek menüpont alatt, az elhangzott előadások diáit az EGVE Események oldalon, a szponzori előadások anyagait pedig a Partnereink ajánlata menüpont alatt (bejelentkezés szükséges) érhetik el az érdeklődők.

Tagtársaink számára folyamatosan küldjük ki elektronikus levélben a honlap használatához szükséges egyedi felhasználónevet és jelszót. Ezek használatával elérhetővé válnak a honlap nem publikus tartalmai is. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy adatbiztonsági okokból a kiadásra kerülő felhasználónevek és jelszavak csak a webmester közreműködésével változtathatóak meg, a megfelelő menüpontok alkalmazásával. A belépési jogosultság egyesületi tagsághoz kötött.

Emlék „begyűjtés”. Kérjük kedves Tagtársainkat, hogy amennyiben a Májusi Közgyűlésről valamint régiós ülésekről készítettek olyan fényképeket, vagy ha van olyan történetük, amelyeket szívesen megosztanának másokkal is, akkor azokat szeretettel várjuk az Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. email címre, hogy azokat honlapunkon közzé tehessük.”

Honlapunk Főmenü-pontjaiban tájékozódhat Egyesületünkről.

EGVE tagság esetén a menük alatt található BELÉPÉS pontban felhasználónevével és jelszavával betekinthet a belső tartalmakba a további menüpontokban.

Amennyiben EGVE tag kíván lenni, kérjük, kattintson a Tagfelvétel menüpontra.

 

Módosítás dátuma: 2019. március 15. péntek, 12:26